1.

Gyerekkoromban mindig én vágtam a füvet a ház körül. Utáltam, de rám volt bízva, így csinálni kellett, ha tetszett, ha nem. 5 nagy területből állt az egész: az utcán lévő rész, mindig itt kezdtem, majd jött a ház előtti „díszkert”, utána a terasz melletti kocsibejáró, végül a ház és a garázs közötti terület és a hátsó udvar.

Mindig két nap alatt végeztem vele, így ráment egy hétvége. Első nap a terasz melletti kocsibejáróig vágtam le a füvet, másnap jött a maradék. Fűvágás közben folyamatosan felosztottam fejben az 5 nagy területet apróbb részekre. Volt olyan, hogy a járdától a fenyőfáig, majd a fenyőfától a kerítésig. Sokszor a ház vonalában méregettem a határvonalakat, például a ház hátuljától a hátsó kerti csapig, ami nem volt nagy rész, de örömöt okozott, ha végeztem vele. Kisebb területek, ez volt a lényeg.

Amíg az egyik résszel foglalkoztam, addig nem érdekelt a többi. A cél az volt, hogy az aktuális pici területtel végezzek, nem akartam aggódni a teljes udvar miatt. Amikor végeztem vele, akkor egyszerűen kinéztem egy új részt, majd kezdtem előröl a folyamatot.

Ma is így indulok neki, ha a kezembe nyomnak egy fűnyírót.

2.

…amikor anyám először bízta rám a mosogatást… nem volt egy örömteli pillanat. A rengeteg edény látványa mai napig kiakaszt – lehet ezért szoktam @barpaff-nál kajálás után azonnal bedobni a tányért a víz alá. Azt mondják, akkor érdemes mosogatni, amikor még friss a material a tányéron, hogy ne száradjon be. Igen ám, de egyszerű ember vacsora után bedobja az asztal közepére az edényeket/tányérokat, aztán másnap reggel vagy este munkából hazaérve visszatér rá újból (közben persze beszárad az egész kóceráj).

Így persze csak vakarjuk a cuccot. Sokáig tart, igaz én próbálok szervezkedni, de a mosogatás az mosogatás, szar na. Sokkal inspirálóbb egy üres asztal. Nálam a rituálé alkalmával igenis számít az üres asztal látványa, így fogy el a mosatlan, lépésről-lépésre. Fogok egy edényt, látom a helyén az üres asztalt, folyamatosan figyelem, ahogy darabonként bukkan elő az asztal újra a tányérok alól. Gyorsabban telik így a mosogatás.

3.

Azon veszem észre magam, hogy elment egy nap… lényegében szart se haladtam. Rám szárad a zsír… mint a tányérra. Az idő megfelelő kihasználása éppen az egyik legnagyobb problémám. Pedig csak egy nagy terület, amin le kell vágni a füvet, vagy el kell róla tüntetni a koszos edényeket.

Az élet két egyenes keresztmetszete, a dolgok amikkel foglalkozunk és a helyzet, amiben éppen vagyunk. A kettő kombinációja az amit csinálunk, az idő pedig a befektetett energia hasznosságának a mérőeszköze. Ahhoz, hogy a lehető leghasznosabb legyen, csak fel kell osztanunk a helyzet függvényében az időnket. Olyan nincs, hogy tökéletes időkihasználás, törekedni viszont tudunk rá. Ahhoz, hogy optimálisan haladjunk csak nézzük meg a kontextusunk, majd pörgessük végig az összes elvégezhető dolgunkat.

Halogathatnék persze sok dolgot. A halogatás legtöbbször azért jelenik meg, mert vagy félek attól, amit tennem kellene, vagy fingom sincs hogyan kell azon végigmenni vagy feldarabolni. Az okát legalább tudom, így kikerülhetem. Segítséget kérek, mert halogatni nem akarok. Már azzal is haladok, ha csak elmagyarázza valaki, hogy mi a teendő – ha fel tudom darabolni az időmet, akkor nincs gond. Segítséget kérni nem probléma… nagy és ismeretlen dolgokkal dolgozni már az.

Csak darabokban.